Stúdió ének és hangszer felvétel énekeseknek, zenekaroknak – great gift! –

– AJÁNDÉKKÁRTYA RENDELÉS ITT –
  • dalszerzés, hangszerelés, ghost producing
  • keverés, mastering
  • hangszerfelvétel: ének, hangszerek, dob, …akármi 🙂

Ha van egy dal ötleted (vagy akár több) de nem tudod hogyan tovább, vagy vannak konkrét elképzeléseid, de segítségre van szükséged azok megvalósításában számíthatsz rám!

 

Az igazán jó zene elkészítéséhez elsősorban tehetség kell. Ezt hozod Te. Az igazán jó mix elkészítéséhez pedig szakértelem, tapasztalat, eszközök, technika szükséges. Ezt adom én.
A mai világban sokan már otthon is tudnak megfelelő felvételeket készíteni, főleg rap, hip-hop műfajokban, ahol a zenei alapot és az ének-rap sávokat már saját magatok elkészítettétek.
Ilyenkor akár az ország másik feléről is küldhetitek hozzám az anyagot (google drive és társain keresztül), én pedig elégedettségi garanciát vállalok a kész munkára. A kész mixből egy 1-2 perces részletet visszaküldök a számotokra, fizetni pedig csak akkor kell, ha elégedettek vagytok a végeredménnyel!
Természetesen már a felvételi fázisban is felkereshettek (sőt ha a lehetőségetek engedi erősen ajánlott), hogy már rögzítésnél megalapozzuk a minőséget.

Ez egy egyszemélyes stúdió/alkotói “kuckó”, ahol a technikai feltételeken kívül rendelkezésre áll 20 év tapasztalata, és a zenekészítés, dalírás iránti folyamatos elkötelezettség. Nem gépként, és nem sablonosan, hanem a csodateremtés elszántságával állok a dalok elkészítéséhez, vagy a hangszerelési, keverési munkához.

A stúdióról:

A Gearmaster Hangstúdióban dalszerzéssel, produceri munkákkal, hangszereléssel, hangfelvétellel és keverési munkákkal foglalkozom. Tehát a hozzám forduló előadóknak, dalszerzőknek segítséget nyújtok a teljes produkciós folyamatban az első ötlettől a kész dal, hangfelvétel elkészítéséig, vagy akár a különböző streaming platformokon való megjelentetéséig.

A stúdióban professzionális eszközök, és akusztikailag is megfelelően kialakított felvevő helyiség áll rendelkezésre ének, gitár, dobok és egyéb hangszerek felvételéhez.

A stúdióban teljes dobfelszerelés is rendelkezésre áll (Tama Superstar Hyperdrive) fa és fém pergő, cinek stb. egyaránt. (de természetesen hozhatjátok a sajátot is :))

Mi az a “mastering”, és miért jó az neked? 

Masterimg (maszterelés) során a már teljesen kész, megkevert zenét vetjük alá még egy utolsó finomhangolásnak. Ennek során azokat a részleteket igazítjuk helyre, amik – bár a mixben összességében nem zavaróak – más zenékkel összehasonlítva zavaróak, nem megfelelőek, a különböző felületeken és médiákban (TV, rádió, youtube, streaming szolgáltatók) kilógnak a sorból, szabványok elvárásaiból. Így a pontos végső hangosság szint beállítása, a mély, közép, és magas tartományok pontos átvizsgálása és korrekciója mellett nagyon fontos a megfelelő dinamikaszint beállítása is. Ilyenkor eltűntethetők a kellemetlen magasak, a bufla, döngő-bongó mélyek, amelyek néha nagyon, néha csak egy kicsit vannak jelen a mixben, de az összhatásban mégis jelentős szerepe van ezek kijavításának. Igen nagy hangsúlyt fektetünk ilyenkor  a megfelelő dinamika és hangerőszint beállítására is.
A végeredmény nagyban függ az alapanyagként szolgáló mixtől, egy rosszul összekevert zenéből nem mindig lehet “varázsolni”. Ha viszont a mix rendben volt, akkor a master végén egy csillogó, tiszta, dinamikus, jó térérzetű, és minden platformon jól szóló végeredményt kapunk.
Ez a munkafolyamat adja meg a dal végső megszólalását, így rendkívül fontos fázis. Érdemes azt is figyelembe venni, hogy a felvétel, keverés után, ha  a master-t egy másik személy végzi, akkor egy új fül, aki még nem szokta meg a keverés esetleges hibáit, így könnyebben tud objektív maradni. A mastering során a legmagasabb minőségű lehallgató feltételekre van szükség, hogy a szoba akusztika és a monitor hangfalak ne vezessék félre a fülünket. Illetve tapasztalatra és jól megtanult, értő hallásra, hogy ne csapjuk be önmagunkat, meg tudjuk hozni a megfelelő döntéseket.

 

Eszközpark

DAW:  Cubase 12,  Ableton live

Audio interface:

Universal Audio Apollo X8,   Audient ASP 880, Focusrite

Outboard eszközök:

Rupert Neve 511 mikrofon előerősítő

Rupert Neve 517 mikrofon előerősítő és kompresszor, DI

API 512c mikrofon előerősítő

Rupert Neve 543 kompresszor, DI

Crane Song Falcon kompresszor

Solid State Logic 611 EQ

Universal Audio 6176 vintage channel strip

Two Notes Torpedo Captor gitár és bass erősítő felvételekhez

Mastering szekció:

Rupert Neve Portico II Master buss processor

Drawmer 1974 EQ

Mikrofonpark:

Shure SM7b, Austrian Audio OC18, Aston Spirit, AKG D5

Electrovoice N/D 767a, Audio Technika 63he

SM Pro Audio, Shure SM57, Sennheiser e604 stb…

Monitoring:

ATC SCM12 pro, Focal

Fejhallgatók:

Sennheiser HD 600, Sennheiser HD280 Pro

Audio-Technica ATH-M40x, Superlux HD660

Keverők, szintik, stb:

Korg Minilogue, Roland Juno G, Crumar Performer

Dobok:

TAMA Superstar Hyperdrive Duo dobfelszerelés, Meinl cinek

Pergők: TAMA Starphonic, TAMA Simon Philips Signature

Hírek, események

 

Elérhetőség

Gearmaster Hangstúdió

gearmastermusic[kukac]gmail.com

Gearmaster – Komplex Music & Video Production Studio

Kalo-Komplex Kft.

6326 Harta, Kossuth L. u. 11. Adószám: 13187130-2-03